• Az intelligens csuszka

    A csuszka remek példáját mutatja az eszközhasználatnak és az intelligencia megnyilvánulásának: ügyesen épít, raktároz és magot tör. Fenyőfára helyezett B típusú madárodúnkba is beköltözött, majd heteken át tapasztotta sárral kívül-belül, amíg számára komfortossá nem vált.

  • Baglyoknak szoba kiadó!

    Nagybakónak község 2020 decemberében három gyöngybagoly oszlopládával lett gazdagabb. Déli-hegyen és a források völgyében az arra járók megcsodálhatják a ritka gyöngybaglyok számára felállított költőládákat.

  • Denevérodú készítése

    Egyszerűen elkészíthető, kipróbált denevérodú tervrajz. Ezt a denevérodú típust kis termetű denevérek számára tervezték, mindössze 25 mm-es belső mélységgel rendelkezik.

  • Felkerült az első denevérodúnk

    Az odvas fák idő előtti kivágása miatt a denevérek természetes körülmények között alig találnak menedéket, ezért van szükség a mesterséges odúk kihelyezésére. Az első odúnkat amerikai tervek alapján Pőcze László készítette és Pőcze Dániel látta el dekorációval, illetve segített a kihelyezésében. Az odú kivitelezése előtt az MME denevérekkel foglalkozó szakemberét kértük meg, hogy ellenőrizze a terveket.

  • Madárodúk jótékonysági liciten

    Vadmadárkórház madarak hatékony gyógyításához nélkülözhetetlen endoszkópja tönkrement, az új készülék beszerzésére jótékonysági licitet indítottak, amibe mi is beszálltunk 2 madárodúval. Az Alapítvány célja a vadmadarak védelme és  gyógyítása, a tevékenységgel kapcsolatos oktatás, nevelés és ismeretterjesztés, állat-, természet- és környezetvédelem.

  • Mogyorós pele odú készítése

    Mogyorós pelék számára készíthető masszív odú, amely ellenáll a ragadozóknak és az időjárás viszontagságainak.

  • Mókus odú készítése

    Tervrajz időtálló mókus odú készítéséhez 25 cm széles és 1,5 cm/ 2 cm/ 2,5 cm vastag deszkából.

  • Nagy pele odú készítése

    Nagy pelék számára készíthető fa odú, amely a bejárati nyílás átmérőjében különbözik csak a monyorós pele odútól.

  • Süngarázs készítése

    Egyszerűen elkészíthető süngarázs, amely menedéket biztosít a sünök számára a téli álom idején.