Olyan nekem az erdő mint a család, hiányzik ha nem ölel körül a sok faág.
Mint a legjobb barát,
meghallgatom minden búját, s baját.
Szeretem hallgatni, s megértem minden szavát.
Mindent elmesél,
mikor az ágakat borzolja a szél.

Tavasszal ágain a sok rügy s virág, olyan nekem mint egy gyönyörű lány, ki épp kibontja haját.
Hallgatom benne a vadak minden zaját.

Hangjuktól néha megrezdül szívem, mint őszi széltől a levelét eleresztő faág.
A sok hulló levél is összerezdül, mint édesen ölben alvó gyermek kit le akarnak tenni, s elereszti az anyát.

Szeretem ahogy lábam alatt zörög az avar,
hogy csak magam vagyok, az erdő, s idekint senki nem zavar.
Itt nem hallja az ember az élet megannyi zaját.
Átadhatja egész lelkét neki, s teljes önmagát.